Tomi (40 Nyelvi gyakorlat kezdőknek)
Korábban iskolában is és magántanárnál is tanultam angolt, ám ez régen volt és sokat felejtettem. Ha láttam egy szöveget, magamban nagyjából le tudtam fordítani, de a hallás utáni értés és főleg a beszéd nagyon nehezen ment.

Nagyon zavart az, ha elmegyek valahova és nem tudom kifejezni magam. A legfontosabb célom az, hogy az általános angolt megértsem és én is meg tudjam magam értetni másokkal.

Ezen a tanfolyamon késztetést éreztem arra, hogy ne hagyjam félbe a tanulást. Ha megvásárlok egy tankönyvet, vagy végig nézem vagy sem, ráadásul egy könyv nem tud megtanítani beszélni. A tanulásnak ebben a formájában sokkal inkább bízok.

A tanfolyam vége felé járva, jobban megértem hallás után a szövegeket, mint eddig, és bízok benne, hogy meg is tudok szólalni. Jól épülnek egymásra a leckék, a leckéken belül pedig tetszik, hogy elindulunk valahonnan és eljutunk máshova.

Veres Viktor (40 Nyelvi gyakorlat kezdőknek)
Hat évet tanultam az általános iskolában, utána a német nyelv volt a kötelező, ezért az angol háttérbe szorult. Később egy kanadai nyelvtanárhoz jártam egy nagyon rövid időt , mert egyéb dolgaim elszólítottak a tanulástól.

Otthon önszorgalomból Elo-val próbáltam magam képezni. Jóval később Londonban szintén egy nagyon rövid időt tudtam csak angol iskolába járni, mert a munka mellett már nem volt időm és lehetőségem folytatni.

Én is beleestem azon emberek rétegébe, akik azt gondolták, hogy majd kint ragadni fog rájuk a nyelv. De anyanyelvi közegben sem lehet fejlődni, csak egy bizonyos szinti: mellette tanulni kellett volna, ha az idő és a lehetőségek engedték volna.

Rengeteg kifejezés ragad az emberre, de valószínű, hogy azok többsége is rosszul. Nem hall megfelelő mennyiségű tiszta angolt az ember, mert nem a beszélgetéssel hanem a munkájával van elfoglalva. De érdekesség például az attitűd is, hogy laktam együtt olyan nővel, akinek felsőfokú nyelvvizsgája volt, mégis képtelen volt 6-7 hónapig munkát szerezni magának. Valaki meg mosogatásból volt képes kiemelkedni szintén nulla angol tudásról indulva.

A tanfolyam előtt nem voltam biztos abban sem, amit már úgy gondoltam, hogy tudok. Tudtam beszélgetni, meg tudtam értetni magamat az angolokkal, de egy bizonyos szint után rendre visszapattantam. Nem értettem meg, amit hallok (persze ehhez a Londoni szleng is hozzátesz). Ebben biztos rekordot döntünk, valószínű nincs más olyan nemzet arányait tekintve Angliában, akik ennyire keveset beszélnek angolul. Viszont akik beszélnek magyarok közül angolul azok kiválóan beszélnek. Nem nagyon volt középút.

A legnagyobb probléma most már tudom, az volt, hogy tele volt a fejem magyarral és azt akartam lefordítani magamban folyamatosan angolra. Ez úgy néz ki, hogy lassan eltűnik. Amit meg már eleve angolul használtam kifejezéseket, az meg nem elegendő a szavatos, kifejező kommunikációhoz.

Biztos alapokat szerettem volna teremteni, amire rá lehet építeni a következő szintet. Célom egy olyan szint elérése, ami elegendő egy új élet megteremtéséhez külföldön. Az olvasottakból úgy emlékszem, hogy ezt középfok körülire taksálják. Célom volt, hogy a nyelvhelyességet és azokat a nyelvi elemeket elsajátítsam, amelyek magabiztossá tesznek. Ha az alapok szikla szilárdak nem lehet nagy gond.

Nálam az ár ebben a pillanatban kiemelkedően jónak számított. Amikor megértettem a toll esetét, amikor a földre esik, akkor tudtam, hogy ez nekem kell. Egyszerűen nem történhet máshogy. Már csak az erőfeszítést kell beletenni és türelmesnek maradni. 

A legnagyobb fenntartásom a lustaság volt, és hogy esetleg annyira száraz és unalmas lesz az anyag, hogy nem viszem végig. De ez a tananyag itatja magát. Kifejezetten jó volt, hogy néha megérkezett egy emlékeztető az e-mail, hogy kellene valamit tanulni. :) De az sem spam jelleggel!

A legfontosabb dolog, amit nyertem ezzel a tanfolyammal, az azonnali reakció. Nem kell gondolkodni a kifejezéseken. Olyan mintha angol kisgyerek lennék, aki most tanul beszélni, és amit már megértett az az övé! Reméljük örökre :) Reflexből képes már az alap kifejezésekre válaszolni az ember.

Tetszett az oldal design-ja, kezelhetősége és letisztultsága. Örülök, hogy ez már örökre ez enyém marad: bárhol, bármikor lehet angolozni, szemben a magánórákkal vagy kurzusokkal. Végre a kiváló marketing mögött nagyon kemény és átgondolt munka van és nem csak a pénzt akarják eltenni. De a legfontosabb, hogy itt végre tényleg nincs mellébeszélés. Tökéletesen ül a módszer, a többi meg már emberfüggő.

Bizonytalan kereső vagy? Úgy gondolom, hogy itt a lehető legjobb helyen vagy ahhoz, hogy megalapozd végre az angol nyelvtudásodat. A legnagyobb kihívást a hit és akarat hiánya adhatja. Nyugodtan állítom, hogy hihetsz a módszerben, bízhatsz Olivérben. A többi meg már csak egy döntésen múlik. Egy életre elfelejthetem végre a keresgélést és kutatgatást egy jobb nyelviskola egy jobb kurzus vagy magán nyeltanár után. Kényelmesen, bármikor, bármennyit lehet angolt tanulni egy kiváló tanártól egy végre működő módszerrel. Minden érvvel arra bíztatlak, hogy vedd meg ezt a tananyagot. Vágj bele és nincs több lefagyás! Legalábbis angolból biztosan nem … :)

Viki (40 Nyelvi gyakorlat kezdőknek)
Régebben iskolában tanultam az angolt. Mikor olvastam a szabályokat azt hittem, hogy értem, viszont, mikor használni kellett volna a megszerzett tudást, lefagytam.

A dolgok valahol út közben elbonyolódhattak, mert már semmi sem volt olyan “tiszta”, mint az elején – a legegyszerűbb mondatok is problémát okoztak. Pedig szerettem volna bátran megszólalni…

Hogy ezt orvosoljam, rengeteg mindent kipróbáltam már, de semmi sem segített. Igazából ez volt az utolsó lehetőség, amit adtam magamnak. És mekkora mázli…! :)

Nálatok a mondatok belemásznak a fejembe, és egy idő után mindig jön az “aha” pillanat. Szerencsére sokszor ismétel a videó, így tapasztalom, hogy jobban meg is ragad az anyag. Az ismétléseken kívül az is jó, hogy nincs semmilyen figyelemelterelő a videókban. Nem azt nézem, hogy mi van a háttérben, kin milyen ruha van vagy mi változott az előző lecke óta. (Persze Dominik haja és a szemüvege kivétel! Azért remélem nem nő fel mire végzek!) :)

Én rengeteg sorozatot nézek (és jobban szeretem őket eredeti nyelven, mint magyarul), így nem lenne hátrány, ha érteném is, amit nézek: nem kellene folyton a feliratokra várni. Ezért is tanulok, és most a legfőbb célom, hogy kitöröljem a Google fordítót a könyvjelzők közül. Erre látok reális esélyt, hiszen ezzel a tanfolyammal már most többet beszéltem angolul, mint 4 év alatt a suliban.

Ha te is már az utolsó esélynél tartasz, mindenképp ez legyen az, és végre révbe érsz! Már a férjem is elkezdte. Becsülettel minden nap csinál egy anyagot. Erre az életben nem tudtam volna rávenni!

Őszapó (40 Nyelvi gyakorlat kezdőknek)
Én 8 éven keresztül, általános és középiskolában tanultam az angolt, de nehezen tudtam megszólalni, és, ha meg is próbáltam, általában nem a megfelelő igeidőben tettem mindezt. Most szeretném minél magasabb szintre fejleszteni a tudásomat, mert úgy látom, hogy az angol nyelvvel kinyílik előtted a világ.

Ha beszélsz angolul, szinte bárhol megérteted magad, és ez ad egy kellő magabiztosságot, kellő optimizmust, ami a magyar embernek mindig jól jön. Nekem speciel egy külföldi munkához szükséges. Én amúgy soha nem használtam ilyen online nyelvtanulásos anyagot: már önmagában ezért volt bennem egy kis kétség. De, mivel pont úgy van beharangozva a tanfolyam, hogy garantálja a folyamatos beszédet, ezért úgy gondoltam, hogy belevágok.

A gyakorlatok ésszerűen egymásra épülnek, és a leckékben a korábban tanultak is visszatérnek valamilyen szinten, gyakorló jelleggel. Ezzel együtt tehát jó szívvel tudom ajánlani bárkinek ez a tanfolyamot.

A tanácsom az lenne, hogy ha nyelvet tanulsz, szánj rá elég időt. És ne hagyd, hogy a tananyag ára gátat szabjon annak, hogy birtokába legyél egy idegen nyelvnek.

Tamás (40 Nyelvi gyakorlat kezdőknek)
Tanultam korábban relaxával és magán tanárral heti 2×1 órában 2 éven át, de megszólalni nehéz volt.

Sok mindent kipróbáltam már, és úgy látom ez a fajta tanítási módszer nekem bejön. Idő, tananyag… ma szerintem ez a legjobb módszer. Az árat látva semmilyen kételyem nem volt.

Az angol nekem elsősorban a diplomámhoz kell, de azt hiszem ez már egy magasabb szintre lépett nálam, ami nem más, mint a kíváncsiság.

Már most magabiztosabban kezdek mondatokat összerakni. Külön tetszett a tanfolyamban, hogy több érzékszervre hat együtt, és egyszerű, mindennapos használatú szókészlettel dolgozik. A sok gyakorlatnak köszönhetően, ha hangosan nem is mondja ki az ember rögtön, a gondolat ott van, így ez a tananyag valóban segít az angolul gondolkodást kialakítani.

Jó szívvel ajánlom.

Név nélkül (40 Nyelvi gyakorlat kezdőknek)
Középiskolában, nyelvtanfolyamon, magántanárnál tanultam már angolul, de nem mertem beszélni, bizonytalan is voltam számos kérdésben, témában. Zavart a folyékony beszéd hiánya és a sikertelenség.

Volt bennem bizalmatlanság is a sokféle piaci termék jelenléte miatt, de segített az ár-érték arány megismerése és a költséghatékonyság.

A tanfolyammal fejlődött a folyamatos beszéd gyorsasága és beszédértésem. A jópofa humor sokat ad a monotonitás ellenében. Amikor magával beszélget a tanár a videón az vicces. :-)

Ha valaki kérdezi, az ingyenesen elérhető videók linkjét szoktam átküldeni.

B. I. (40 Nyelvi gyakorlat kezdőknek)
Nyelvtanfolyamon 2×60 órás képzésen vettem részt korábban, majd OKJ-s tanfolyamon esti iskolában tanultam a szakmai ismeretek mellett nyelvet is.

A tanfolyamokon, nyelviskolákban nem tanítottak meg beszélni. Szorgalmas tanuló vagyok, mindig készültem az órákra – megtanultam a szavakat, az aktuális nyelvtant – a dolgozataim mindig jól sikerültek, de az idegennyelvi kommunikáció nem ment. Adtam magamnak egy utolsó esélyt. Sok munkám van eddig a nyelvtanulásban, szeretném, ha az erőfeszítéseimnek most már eredménye is lenne.

Az online nyelvtanulás jó dolog, ha ki tudjuk választani a számunkra megfelelőt. Én beszédkészséget fejlesztő tanfolyamot kerestem, mivel már 4 éve tanulom a nyelvet, de még mindig nem tudok megszólalni. Ígéretesnek tűntek a próbaleckék, ezért választottam ezt a tanfolyamot. Szeretném bebizonyítani magamnak, hogy képes vagyok rá, meg tudom tanulni.

A legnagyobb fejlődést a hallásértésemben érzem. Jól felépített a rendszer, a tananyag mentes minden száraz elmélettől, mégis hatékony. Az anyanyelvi beszélők videói a leckék végén hasznosak, izgalmasak, hozzászoktatnak a beszéd ritmusához és a gyors válaszadáshoz. Ezeket nagyon élvezem.

Ez egy kiváló tanfolyam azoknak, akik belefáradtak a nyelvtani tesztekbe, a szómagolásba – vagy ezeket el se akarják kezdeni. Angol nyelvű magyarázatokkal tanít lazán, könnyedén, és mégis hatékonyan.

István (Beszédfejlesztő történetek I.)
Több helyen is tanultam már angolt. A munkámhoz gyakorlatilag készség szinten kellene beszéljek angolul.

Mielőtt döntöttem a vásárlás mellett, attól tartottam, hogy ez is csak egy újabb tanfolyam, ami egészen jól eladja magát. Az eddig tapasztalt eltérő megközelítés viszont reményeket táplált/ táplál bennem.

A legfontosabb eredményem az hogy végre “élesedik” a hallásom az angol anyanyelvűek beszédére. Nem angol anyanyelvűeket viszonylag könnyen megértek de “igazi” angoloknál teljesen más a helyzet. Ez viszont mintha javulna a tanfolyammal egyidőben :)

A tanfolyam előnye, hogy folyamatosan “kéznél van” a tananyag és az oktató, így rugalmasan tudom igazítani a tanulást a mindennapjaimhoz. Szintén előny a nagy mennyiségű anyanyelvi szintű hanganyag.

Jó szível ajánlom ezt a tanfolyamot: az biztos, hogy “ez más, mint a többi” …