… avagy muszájból nem lehet nyelvet tanulni, vagy mégis?

Hallottál már olyanról, hogy egy értelmileg és szervileg egészséges kisgyermek, ne tanult volna meg a saját anyanyelvén beszélni? A legtöbb ember, akár kicsi, akár nagy, természetes, intenzív érdeklődéssel fordul a többi ember felé, és a kapcsolódás vágya vagy kényszere miatt általában mindenki nagyon motiváltan vág neki a nyelvtanulásnak, amikor először találkozik egy új nyelvvel.

Közben valami nyilvánvalóan elromlik: a nyelvvel szerzett későbbi tapasztalatok olyannyira eltérnek a gyerekkori lelkes anyanyelv-elsajátítás első élményétől, hogy a tanulók jelentős része egész életére nyelvsokkot kap, és saját tudatos döntésből a továbbiakban távol tartja magát a nyelvtanulás minden formájától.

Van, akinek azonban muszáj a nyelvvel foglalkoznia

Vannak, akik valami miatt nem léphetnek túl a nyelven, muszáj vele foglalkozniuk. Azonban, mivel legszívesebben ők is inkább már befejeznék, a tanuláshoz való viszonyukat folyamatos se-veled se-nélküled állapot jellemzi. Tanulni kezdenek, de egy idő múlva elegük lesz és félbehagyják, aztán idővel megemberelik magukat és újrakezdik, majd megint félbehagyják, hogy aztán később ismét újrakezdjék. Nem tudják, hogy valaha képesek lesznek-e végleg maguk mögött hagyni a tanulást sikeresen elérve céljukat.

Úgy hívják őket, hogy “demotivált nyelvtanulók”, meg “örökös újrakezdők”, meg “lusták”. És mostanában nagyon népszerű dolog őket ‘motiválni’: erősítgetni bennük azt, hogy bármilyen lehetetlen hitt dolog (akár még egy nyelv megtanulása is) elérhető, csak eléggé akarni kell.

Így aztán, rengeteg szó esik ma a motivációról. Nyelvtanárok a sikeres nyelvtanulással is egyre gyakrabban összefüggésbe hozzák, és sokan komolyan meg vannak győződve arról, hogy a motiválatlanoknak csak segít valamit, ha hallják ezt a sok biztatást. Azonban nem vesszük észre, milyen visszás is az, amit teszünk.

Van valami, amit feltétlen tudnunk kellene

A motiválatlantól gyakran senki sem kérdezi meg, hogy miért, hogyan veszítette el a motivációját – pedig így meg lehetne találni, hogy hol és mitől romlott el a dolog (és lehetne javítani, változtatni rajta, hogy legközelebb jobb legyen). Ehelyett azonban készpénznek vesszük, hogy nyilván azért nem sikerült neki eddig elérni a célját, mert hiányzott belőle a kellő motiváció – mert nem akarta eléggé…

Bár előbbieknek ellene mond mind tény, mind tapasztalat (ugyanis a nyelvtanulás sikere valójában csak igen kis részben múlik a motiváción), egyes tanulókat viszont egész életükre sikertelenségre kárhoztathat az a hozzáállás, amely végérvényes dologként kezeli a motiváció meglétét vagy hiányát. Ez ugyanis azt sugallja (inkább sulykolja), hogy vagy van belső motivációd, és akkor meg fogsz tudni tanulni (hiszen az ember bármit el tud érni, amit szeretne), vagy nincs belső motivációd, és akkor kár is próbálkoznod, úgysem leszel benne sikeres. Nem jó így tekinteni a motivációra, indokolatlanul nagy jelentőséget tulajdonítva neki, hiszen ez könnyen félreviheti a nyelvtanulást.

Belső vagy külső motiváció? Van jelentősége?

Ha már itt tartunk, te miért akarsz megtanulni angolul? Milyen késztetés, milyen kényszer hajt a nyelvtanulásban? Keserves szükség vagy szívszerelem számodra az angol?

Ahogy az előbb láttuk, a közgondolkozás szeret különbséget tenni örömtanulás és nyögvenyelős vergődés között. Szívesen rásütjük a pecsétet arra, aki utálja azt, amit tanul, emellett persze készségesen bátorítjuk is a muszájból tanulót, hogy vegyen, szerezzen magának normálisabb motivációt, mert így nem lehet vele semmit sem kezdeni: a kényszerből nyelvet tanulót a legjobb tanár sem tudja megtanítani, hiszen a muszáj nem elég erős motiváció.

Pedig, ha jobban belegondolsz, mindenki muszájból tanul.

Magát a motivációt úgy is definiálhatjuk, mint bármilyen célú erős késztetést (muszájt!) egy adott dolog megcselekvésére (jelen esetben a tanulásra). Természetesen meg lehet különböztetni külső és belső motivációt (bár a cikk végére remélhetőleg belátod majd, hogy ennek nagy jelentősége nincs, azért a példa kedvéért tegyük meg mégis). Ebben az esetben a külső általában az alacsonyabb rendű, rossz, muszáj késztetést jelenti, míg a belső a magasabb rendű, kívánatos, jóféle mozgatóerőt.

Ilyen kontextusban pl. a diplomaszerzéshez szükséges nyelvtudás elérésére irányuló törekvés ugyanúgy nem elég jó motiváció, mint ahogyan a szülői elvárás vagy a megbukás elkerülésére tett erőfeszítés sem. Az egyetlen jóféle motiváció, amivel érdemes belevágnod a tanulásba – mondják -, ha természetes érdeklődésből, örömből, az egész tanulásért lelkesedve vágsz neki.

De vajon indokolt egyáltalán ez a fajta különbségtétel motiváció és motiváció között?

(Most kicsit lelövöm a poént, de már itt leszögezném, hogy semmiképpen sem olyan mértékben, mint ahogyan ezt ma trendi kihangsúlyozni. De vissza a muszájhoz.)

Az érvelés gyakran úgy szól a muszáj-tanulással kapcsolatban, hogy mivel az emberi elme zsigerből tiltakozik minden ellen, ami muszáj, ezért, ha nem tudsz belső késztetésből, örömmel, lelkesedve tanulni, akkor te feleslegesen töröd magad. Másképp fogalmazva, azt mondják neked ilyenkor, hogy jobban teszed, ha ilyen hozzáállással inkább bele sem vágsz a tanulásba.

Ebben van némi igazság: valóban nagyon nehéz lelkesedés nélkül, külső nyomás hatására (pl. diplomaszerzés miatti nyelvvizsga-kényszerből) nyelvet tanulni, hiszen az esetek nagyobb részében ilyenkor a kényszer puszta ténye növeli a frusztrációt, így viszont egyértelműen önmaga ellen dolgozik az ember. Ez az érvelés azonban figyelmen kívül hagy egy nagyon lényeges tényt, mégpedig azt, hogy a motiváció folyamatosan változik.

A motiváció állandóan változik

Nincsen kőbe vésve, ahogyan az ember érez ezzel vagy azzal a dologgal, akár a tanulással kapcsolatban is! Egyáltalán nem biztos, hogy mindig ugyanúgy fogsz érezni, a motiváció és a demotiváltság ugyanis, mint két ellentétes irányú erő, állandóan húzza-vonja az embert (minden embert!), aki tanulása során ennek a folytonos huzavonának a hatására hol erre, hol arra tendál. Ez így természetes.

Amikor erős a motiváció, akkor lelkesen bele tudsz feledkezni abba a dologba, amit éppen végezned kell: ilyenkor könnyű a tevékenység, lelkes a tanulás, kevésbé érzed a muszájt (a szó negatív értelmében értve). Amikor viszont a motiváltságot felváltja a demotiváltság (a belső motiváció elhagy és csak a külső kényszer marad, ha marad), akkor minden nehézzé, keservessé, nem-szeretem tevékenységgé válik, ahonnan menekülne az ember, ha tudna.

Ha egy adott tevékenységet, pl. a nyelvtanulást nézzük, akkor mindenkire igaz ez minden időpillanatban. És mégis: úgy tűnik, mintha egyesek állandóan szupermotiváltak lennének, ha angolozniuk kell, ellentétben mondjuk veled, akit mintha mindig kis traktorral kellene odavontatni az asztalhoz, amikor a nyelvvel lenne esedékes foglalkoznod. Miért van ez?

Mitől függ, hogy melyik erő húz vagy von téged? Lehet ezt egyáltalán befolyásolni?

Sokan azt hiszik, hogy itt egy eleve kódolt egyéni sajátosságról van szó, és így beszélnek tanulási hajlandóságról, szorgalomról vagy éppen ezek hiányáról: lustaságról és motiválatlanságról. Nyelvtanároknak itt kapóra jön a közgondolkozás, a tanulási sikertelenséget ugyanis könnyű a tanuló általános nyelvi demotiváltságával magyarázni (ezzel tulajdonképpen azt hangsúlyozva, hogy szerintük a saját hibájából nem jutott előre, jobban kellett volna akarnia megtanulni). Annak pedig, aki erős valamiben, aki lelkes, aki nagyon szeret nyelvet tanulni, bár imponáló lehet azt gondolni, hogy amit elért, azt az ő különleges fogékonysága tette lehetővé a számára, a kutatások és a tapasztalatok rendre rácáfolnak erre.

Nem úgy van tehát, hogy, ha ma nem szereted az angolt, ha nincs belső késztetésed nyelvet tanulni, akkor nem is fogsz tudni megtanulni!

A demotiváltság adott esetben éppen a tanulás milyenségének lehet a fokmérője

Egy jó tanulási metódussal és megfelelő tanári attitűddel akár teljesen meg is szüntethető a demotiváltság: a motivációt ki lehet váltani vagy jelentősen meg lehet erősíteni a tanulás során szerzett egyre több sikerélménnyel.

Más szavakkal: attól még, hogy ma nem szereted a nyelvtanulást, holnap még megszeretheted! Mert, miért is nem szereted? Talán mert nem jól tanultad. A motiváció elvesztését okozhatta korábbi tanulási tapasztalatod, és, ha így van, teljesen jogosan érzel így!

A lelkesedés (a belső motiváció) csökkenése vagy teljes elvesztése adott esetben természetes válaszreakció a nem jófajta tanulási folyamat során rendszeresen megtapasztalt küszködésre és a kudarcra.

Nincs veszve semmi!

Ha tehát utálod az angolt, ha frusztrál a nyelvtanulás, ha úgy érzed, neked ez nem megy és nem is fog soha, akkor szeretnénk, ha tudnád, hogy nincs veszve semmi. Újra leírom: nincs veszve semmi. Ha ugyanis egy nem jó tanulás miatt jutottál oda, hogy elveszítetted a motivációt, akkor ez azt is jelenti, hogy nem benned kódolt a hiba! Ez pedig reménységet hordoz magában, nem is kicsit. Ha ugyanis nem kódolt, akkor megváltoztatható.

Ha meg tudjuk változtatni a tanulási tapasztalatodat, akkor a külső motiváció belső motivációvá válhat

Vagyis jól tanulva az angolt meg tudod szeretni az angolozást. Ha pedig megszereted, akkor lelkes leszel, mikor tanulod, és így a tanulás már nem egy külső, hanem egy belső kényszer lesz a számodra. Ha öröm tanulni, attól a belső motiváció tovább erősödik, és ez a folyamat öngeneráló – hisz ki ne szeretne olyan dolgokat tenni, amik neki örömet és sikerélményt okoznak?

Ugyanez azonban fordítva is igaz. Még egy erős belső motivációt is képes kioltani egy sikertelen vagy keserves tanulási folyamat, hiszen senki sem szeret részt venni olyan dolgokban, amikben nem érzi jól magát, mert közben kudarcokat él át és folyton küszködnie kell. Ezen a ponton hatalmas a felelőssége a nyelvoktatóknak, oktatóanyagot gyártó személyeknek: gyakorlatilag rajtuk múlik a velük tanuló nyelvtanulók motiváltsága. Ugyanis nem az számít, milyen állapotban, mekkora motivációval érkeznek, vagy mennyire demotiváltak – a nyelvórák meg tudják változtatni a nyelvtanulók motivációját. Sőt, a nyelvórák az egyetlenek, amelyek a tanulói motivációt tartósan megváltoztathatják.

Egy jóféle nyelvtanulás az egyetlen, amely tud sikerélményeken keresztül lelkesedést generálni benned az angol tanulása iránt: ilyesmit hoz neked a teljesen angol nyelvű tanulási környezetben megtörténő spontán nyelvelsajátítás, amely alkalmas arra is, hogy kigyógyítson korábban szerzett nyelviszonyodból (ha van). De a nyelvtanulásod küszködést okozva maga is kiváltó oka lehet nyelviszonyodnak, amely aztán a továbbiakban nyelvi kudarcok sora felé vihet téged: ilyesmit okoz a magyar nyelv használata az angol órán, szövegek lefordítása, nyelvtani magyarázatok memorizálása, kifejezések célzott megtanulása.

Nem mindegy, tehát, hogyan tanulsz

Nem mindegy, hogyan tanítanak téged: sem a motiváció, sem a demotiváció nem fán terem, hanem leginkább annak a tanulói ténykedésnek a közvetlen következményeképpen jönnek létre, ahogyan a nyelvvel foglalkozol. Nem baj, ha muszájból kezdesz neki. Nem számít, ha nincs erős motivációd. Nincs gond, ha lusta, vagy örök újrakezdő (újra-középhaladó, újrahaladó) vagy, amikor indulsz. Mert, ha te nem is vagy lelkes, a jóféle tanulási folyamat önmagában is lelkesítő: ha nekiállsz, elkap a gépszíj és nem akarod majd feladni, csak mész a célodig. 

Keress olyan nyelvtanfolyamot, ahol maga a tanulási folyamat motiváló, és akkor nem kell külön motiváció ahhoz, hogy rávedd magad a tanulásra.

Online angol tanulás

A motiváció fontos. Ez hajt előre, hogy dolgozz az angolodon. Ezt azonban nem jó elmisztifikálni. A legjobb motiváló erő, ha maga a tananyag és a tanulás öröme húz előre. Ennél erősebb motiváció nincs.

Tanulóink visszajelzései alapján a tananyagaink ilyenek: a korábban diplomára vágyó tanuló végül a nyelvet magát akarta magáénak tudni; másnál a korábban hobby-nak indult tanulás komoly szenvedéllyé vált. Ezt te is megtapasztalhatod! 

Komplett tananyagainkkal az angol tanulás otthon örömteli és sikeres lehet! A tananyagokat mind ki is próbálhatod. A teljes tananyag paletta itt található: komplett angol tananyagok.