Az elmúlt másfél évben 6-9 éves gyerekeket is tanítottam egy kistelepülés iskolájában. Természetesen hamar felismertem – kb. 10 perc kellett hozzá -, hogy a tananyagaim ennél a korosztálynál nem fognak működni. A gyerekek esetében működő eltérő tanulási törvényekről szóló cikkemet itt találod

Ez után fél év vergődés következett, kerestem a számomra és számukra leginkább hasznos és örömszerző tanulási módot és anyagokat. Az ABC dalok például hatalmas kihívást jelentettek: vagy a dallam volt béna, vagy a zene volt rétegnek szóló, ráadásul nem akartam a tipikus óvodás ritmusvilágot beleadni a fülükbe.

Így akadtam rá egy igazi, ütős, multikultúrát intelligensen felkaroló videóra, ami minden osztályomat lekötötte és kedvenccé is vált. A jó az egészben, hogy felnőtteknek is élvezetes a maga egyszerűségében. A videó készítője, a SuperSimpleLearning, egyik kedvenc tananyag forrásommá vált. Ajánlom minden szülőnek, tanárnak a böngészésre.

És akkor az angol ABC:

Angol tanulás otthon

Ha szeretnél olyan anyagokkal dolgozni, amik kezdő nyelvtanulóként is érthető közlések tömegével lát el és felépíti azt a hallás utáni értés kompetenciát, ami a beszédkészség alapját képezi, akkor az angol nyelvtanulás kezdőknek (40 nyelvi gyakorlat kezdőknek) anyagomat mindenképp nézd meg.

Ha újrakezdő nyelvtanuló vagy, aki eleget kapott már a magyarból, épp csak az angol gondolkozás hiányzik, neked a Beszédfejlesztő Történetek I. anyagot javaslom. Ezzel az anyaggal az angol nyelvtanulás otthon is biztonsággal megvalósítható.

A tananyagokat ki is próbálhatod.