Egy jó tollasedző már az előtt megmondja, hogy rossz technikával ütöd a labdát, mielőtt még ütésre emelnéd az ütődet. Hogyan csinálja? A jó edző tudja, mi kell ahhoz, hogy az ütésed eredményes legyen, ugyanakkor észre veszi mindazokat a nüanszokat, amik kioltják az ütésed erejét vagy pontosságát.

Ha azonban a hibás mozdulatsor benned van, akkor kőkeményen meg kell dolgoznod azért, hogy “kidogozd” magadból a hibás mintát és a jó mintával helyettesítsd. A nyelvtanulásban sincs ez másképp.

Folyékony beszéd és nyelvhelyesség

Van, aki azt mondja magáról, hogy bátran beszél, de nem helyesen. Valaki azt mondja, tud helyesen írni, de nem mer megszólalni. Van, aki precízen szólal meg, de a beszéde lassú vagy hiányzik belőle a természetesség.

Ahhoz, hogy valakiről azt mondhassuk, jól beszél angolul, 2 dologra van szükség: nyelvhelyességre és folyékonyságra. Ehhez a két dologhoz azonban munkával teli út vezet, és – mint minden tanulás esetében – a hibázás is része ennek az utazásnak.

A hiba természetes része a tanulásnak

Amikor Edison az izzóval kísérletezett, keresve azt a növényi rostot, ami képes hosszú időn át izzani anélkül, hogy elégne, nem törődött a több ezer sikertelen kísérlettel. Így fogalmazott: az a sok ezer növény, amivel próbálkozott nem a bukást jelentették, hanem a lehetőségek tárházát szűkítették. Edison tehát a sikertelen kísérleteket a célba érés részének tekintette.

A nyelvtanulásban természetes dolog a hibázás, ha onnan elérkezünk a jó mintákhoz, amit mélyre tanulunk…

A tanfolyamok jó része megáll azon a ponton, hogy a tanuló lát egy szabályt. Egy annyira egyszerű szabályt, hogy nevetségesnek tűnik az a gondolat, hogy ezt gyakorolnunk kellene. Ilyen szabály például az, hogy jelenidőben az ige egy “-s” végződést kap (megj.: ilyen szabályt sosem hallani az én óráimon). Egyszerű szabály, nem? Mégis: a legmagasabb szinteken is “lefelejtik” a diákok az ige végéről.

A nyelvtanulás sohasem a szabályokról szól, hanem a mély tanulásról, és a reflexekig való gyakorlásról.

Nem csak a nyelvhelyesség, de a folyékonyság is az automatizmuson és a reflexeken múlik

Az angol nyelv struktúrája lehetővé teszi azt, hogy a nyelvi elemeket gyorsan mélyre lehessen gyakorolni – kommunikációban. Elsősorban nem írásban, hanem szóban, ugyanis az íráskészségünk a hallás- és beszédkészségünkből táplálkozik.

Egy angol mondat 50-70%-a olyan szavakból áll, ami a nyelvi szerkezetet építi, nem pedig a kulcsgondolatot közli. Hadd mutassak egy példát:

My mechanic is repairing my wife’s car at the moment.

Fenti mondat 10 szóból áll. Ebből a kulcsszavak: mechanic, repairing, car, moment. Ha ezeket a szavakat megérti valaki, akkor nem nagyon téved el a közlés tekintetében.

A mondat 60%-a strukturális, amin egy tanulónak sem kellene gondolkodni – sem akkor, amikor hallja, sem akkor, amikor egy ilyen közlést akar létrehozni.

Mi történik tehát, ha a nyelvi elemeken (hívhatjuk nyelvtannak is) nem kell gondolkodunk, mert kifolyik belőlünk?

Ezt hívják úgy, hogy folyékonyság. Megszűnik az indulási gát, a sokak által rettegett ‘nyelvi blokk’.

De mi van, ha a múltbéli tanulásod során sok dolog maradt hibásan a beszédedben?

Van egy alapelv: könnyebb elsőre jól megtanulni valamit, mint egy hibás dolgot kijavítani. Ha mégis tele vagy hibásan rögzült dolgokkal, itt az ideje annak, hogy a hibás mintákat felülírd.

Ez azonban nem megy egyik napról a másikra: a hibás mintát sokszorosan kell túlkompenzálnod.

Ezt teheted számodra jól érthető angol anyag hallgatásával, hogy féltudatosan/tudat alatt fejtse ki hatását; teheted egy jó angol nyelvű tanfolyamon, ahol nem csak mintát kapsz, hanem aktívan, beszéden keresztül is felül tudod írni a rosszul rögzült nyelvi elemeket; valamint egyéb, önállóan használható anyagokon keresztül: 40 részes anyagom is ezt a célt szolgálja.

Ha eredményeket akarsz, most kell elkezdened

Képzeld el, hogy ütésre emeled a labdát, de az edző megállít és kijavítja a hibás tartást, majd ütsz: a labda pontosan oda száll, ahová szeretnéd, pontosan úgy, ahogy szeretnéd. Mit teszel? Vállat rántasz és reménykedsz a véletlenben? Vagy gyakorlásképpen indítasz még 20-30 szervát, hogy az izommemória kialakuljon? Én az utóbbit választanám. Te mit választasz?

Angol tanulás otthon

A hibáktól sokan rettegnek. Félnek attól, hogy valamit rosszul tanulnak meg. És bizonyos esetekben jogos is: ha például nincs egy olyan eszköz a kezed ügyében, ami helyre tesz. Az olyan típusú tanulást,ami engedi a hibázást, de ami helyre is teszi azt, mély gyakorlásnak nevezzük.

Az online angol tanulás lehet biztonságos! Az angol nyelvtanulás kezdőknek (40 nyelvi gyakorlat kezdőknek) anyagomat úgy készítettem el, hogy önellenőrző módon tudj hangosan, aktívan dolgozni. Ez a tananyag kezdőknek készült, de az újrakezdők, sőt a középhaladók is sokat profitálnak belőle, hiszen az alapokat teszi rendbe gyakorlatias módon.

Újrakezdő nyelvtanulóként, egy nem kevésbé biztonságos anyagot ajánlok figyelmedbe: Beszédfejlesztő Történetek I.  Ez a tananyag jópofa történeteken keresztül járatja meg azokat a nyelvi elemeket, amelyeket ezen a szinten már automatizmussal kellene használnod. Mint a 40 nyelvi gyakorlattal, ezzel az anyaggal is az angol nyelvtanulás otthon nem csak biztonságos, de garantálja a jókedvet is.

A tananyagokat természetesen ki is próbálhatod.