Ha elég idős vagy, biztosan emlékszel a kilencvenes évek esélyegyenlőségi törekvéseire. Magyarországon még sehol sem voltak a kerekesszékeseknek szánt kihúzható buszrámpák, a hivatalok bejáratához épített beton babakocsi-feljárók, Braille-írásos számítógép billentyűzetek. Nem is volt még akkor számítógép – TV viszont igen. Gyerekkorom szervez részét képezte a képernyő és akkoriban messze nem volt annyi gyerekeknek szóló tartalom, mint a ma.

Kislányként felnéztem a felnőttekre és az adásidő legnagyobb részét kitevő, nekik szóló műsorokat pedig szinte csodáltam (annak ellenére is, hogy nem sokat értettem a Híradóból, Deltából, Kabaréból). Volt viszont egy dolog, amit még nagyon érdekesnek találtam. Néhány komoly közlemény alatt feltűnt “a kézjeleket használó néni” a képernyő sarkában. Ma már tudom, hogy a régi felvételeken látható hölgy jelnyelvi tolmács volt, akinek az a feladata, hogy a siketek számára érthetővé tegye a tv-műsort.

Akarsz-e tolmács lenni?

A jelnyelvi szinkrontolmács valós időben fordítja a hallott közlést. És ez már azért valami: ez már magas szintű készség, nem igaz? Nem csak mindkét nyelvnek kell a tarsolyában lennie, hanem a fordítást is úgy kell elvégezze, hogy közben a mondandót továbbra is követi. Egy szinkrontolmács megszokta, hogy mellette folyamatosan beszélnek és neki nincs lehetősége sem odaillő szavakat keresgélni, sem a saját nyelvbotlásait korrigálni, mert ha belemenne ezekbe, elveszítené a fonalat és megakadna a valós idejű fordítás.

Bár kívülről emberfelettinek tűnik a figyelem ilyen mértékű megosztásának a menedzselése, a szinkrontolmácsok remekül boldogulnak a feladattal és általában nagyszerűen elvégzik a munkájukat. Ez már bizony profizmus és senki sem kételkedik a szinkrontolmácsok képességeiben. Hiszen minden újabb munkamegbízásuk egy-egy nyilvános megerősítése annak, hogy az adott személy rendelkezik a szükséges készségekkel: beszél ‘szinkrontolmácsul’.

Jelelni vagy nem jelelni…?

A  jelnyelvi szinkrontolmácsul tudás egy nélkülözhetetlen dologgal indul: meg kell tanulni készségszinten jelelni.

Ha ez hibádzik, az egész ‘tolmácsmutatvány’ megbukik. Azonban a tolmács is pontosan tudja ezt és addig nem is jelentkezik a munkára, ameddig nincs ‘bevethető állapotban’ a jelelési készsége. Gondolom sosem vállalna nyilvános szereplést, ha nem tudná biztosan, hogy jól tud jelelni – de mi van akkor, ha mégis bevállalja? Mi van, ha azt hiszi, hogy képes a jelelésre, mivel látott már műsort, amiben jeleltek és ő azt a műsort megértette? Pont ez a helyzet az érthető inputtal.

Érthető input – hm?

Az ‘érthető input’ egy nyelvtanulással kapcsolatos nyelvészeti, illetve pedagógiai angol kifejezés (‘comprehensible input’) félig sikerült magyarítása. Az érthető input Stephen Krashen amerikai nyelvész nyelvelsajátítással kapcsolatos elméletéhez kötődik. Eszerint létezik tanulási erőlködéstől teljesen mentesített, könnyű és örömteli nyelvtanulás, és ez az élvezetes és rendkívül hatékony eljárás megfelelő nyelvi körülményeket teremtve bárkinél megismételhető. A megfelelő körülményekbe az érthető input is beletartozik.

Érthető input – vagy minek nevezzelek…

A kétezres évek elején a felnőttkori természetes nyelvelsajátítást (vagyis azt az elméletet, miszerint nem csak a gyerekek képesek tanulási erőlködés nélkül felszedni egy nyelvet) a hazai nyelvész és pedagógus szakma még szinte egységesen tagadta. Akkoriban ez egy igen mostoha terület volt, így érthető okokból témába vágó magyar szakirodalom nemigen született, nemzetközit pedig alig fordítottak le.

Legkorábbi cikkeinkben mi is az érthető input elnevezést használtuk, hiszen még nem volt hazai megfelelője, és nekünk is gondot okozott ennek a fogalomnak a magyarítása. Ma a weboldalon ‘érthető angol közlésnek’ szeretjük nevezni, mert ezt magyarosabbnak és pontosabbnak érezzük, mint az érthető input kifejezést. Jelen cikkben azért választottam mégis a kevésbé magyaros érthető inputot, mert talán szélesebb körben ismert: ilyen név alatt már te is találkozhattál vele nyelvtanulással foglalkozó weboldalakon.

De mit jelent az érthető input?

Inputnak nevezünk minden olyan nyelvi információt, mely a tanulóhoz azért érkezik, hogy ő azt a tanulása részeként befogadja. Amit a nyelvórán kap (amit ott neki mondanak, ahogyan hozzá beszélnek és amit neki megmutatnak vagy felolvasnak), az mind input. Amit az óra végén hazaadnak neki, hogy dolgozzon rajta (hallgatnivaló vagy olvasnivaló), az is input. Ha szabadidejében a nyelvtanulásáért hobbiból filmet néz, zenét hallgat vagy olvas valamit, az is mind input.

Az érthető input tehát a legegyszerűbben fogalmazva olyan látott, hallott vagy elolvasott nyelvi közlés, melyet a nyelvtanuló meg tud érteni.

Ha van input akkor nyilván van… még mi is?

Helyes a logikád, ha arra gondolsz, hogy az input mellett kell lennie egy másmilyen ‘put’-nak is. Ami magába foglalja azokat közléseket, melyek tőled származnak. Legyen az egy kimondott vagy leírt gondolat, vagy valami olyan, melyet te közölsz, kommunikálsz. Létezik a nyelvészetben az output fogalma is.

Vajon melyik közlés a fontosabb nyelvtanuláskor? A kapott vagy az adott nyelvi közlésektől fejlődnek jobban a nyelvi készségeid?

Ez egy igazán érdekes kérdés és van rá két elmélet. Az egyik az ‘output elmélet’. Nem ez a valódi neve, de az egyszerűség kedvéért nevezzük most így.

Az output elmélet lényegében az output fontosságát hangsúlyozza a nyelvtanulásban. Sok nyelvész (és még több nyelvtanár) vallja, hogy a tanuló masszív mennyiségű outputja javítja a minőségét a saját outputnak – vagyis a beszéltetés az alapja a jobb beszédnek.

Hogyan fogsz tehát bátrabban és helyesebben beszélni az output elmélet követői szerint? Úgy, hogy ha többet és egyre többet beszélsz. Találkoztál már magad is ezzel a szemlélettel? Bizonyára igen, hiszen rengetegen gondolják igaznak az output elméletet.

Ha egyre többet és többet használod az angolt, attól tényleg egyre jobb leszel, nem?

A hazai nyelviskolák többsége (a nemzetközi trendekkel egyezően) a beszédcentrikus vagy kommunikatív nyelvoktatás híveként már most is rengeteget beszélteti a nyelvtanulókat. Aki nem beszélteti annyit, az is bátorítja a tanulóit, hogy keressenek tanórán kívüli lehetőségeket, ahol gyakorolhatják a nyelvhasználatot. Úgy tűnik tehát, hogy mindenkit beszéltetnek, de ettől csak kevesen beszélnek jobban. Lehet, hogy a külső beszédkényszer hatására egyesek valahogy túljutnak a megszólalási gáton, de például a nyelvhelyességük nekik sem fejlődik látványosan, és a nyelvtanulók túlnyomó többsége továbbra sem tud angolosan beszélni (angolul gondolkodni).

Felesleges beszélnie a tanulónak? Eredménytelen eljárás a beszéltetés?

Nos, sarkosan fogalmazva: igen. Ha beszélsz vagy írsz, akkor az outputod azon a nyelvi szinten operál, ahol vagy.

Hiába írod sorra az angol fogalmazásokat. Hiába beszéled végig angolul az egész nyelvórát. Hiába ragadsz meg minden alkalmat angol kifejezések kimondására: az angol nyelvet használva nem tudsz magasabbra lépni. Éppen ebből kifolyólag a beszéded minősége egyáltalán nem tud ettől fejlődni. Bármennyit is gyakorolsz a nyelvet leírva vagy beszélve, ez az output nem tud téged a nyelvet magabiztosan és jól használó angolossá tenni. De miért nem tesz magabiztossá az ‘output’?

Emlékszel Münchausen báró esetére a mocsárral?

Bár a történetben sikerült neki a manőver, a valóságban sosem tudta volna magát a saját hajánál fogva kisegíteni a lápból. Azért nem, mert fizikálisan nem lehetséges magasabbra húzni magát annál, ahol van. Ahhoz, hogy egy ilyen szorult helyzetből ki tudjon jutni, neki segítséget kell kapnia valaki olyantól, aki nem ott van, ahol ő van: valakitől, aki szilárdabb talajon áll, mint ő.

Az angollal ugyanígy van. Nem tudsz többet beszélve jobbá válni, hiszen akármennyit is beszélsz, az még mindig a te outputod: a saját nyelvi szinted, ahol már most is vagy. Több beszédgyakorlással nem leszel jobb, csak rutinosabb abban, amit eddig is el tudtál mondani.

Ha viszont nem vagy elégedett azzal a szinttel, ahol angolból vagy (ha úgy érzed, sokat hibázol és nem tudod jól használni a megtanult nyelvtani szerkezeteket), akkor a rutinosság nem az a dolog, amit el szeretnél érni. Hiszen ki akarna egy nem elég jó nyelvi szintre beragadni? Ki akarna rutinos hibázóvá válni?

Hogyan lehet akkor nyelvi fejlődést elérni? Ha a beszéltetés fokozásától nem lesz jobb a nyelvhasználat, akkor mitől lesz?

Stephen Krashen kortárs amerikai nyelvész az input fontosságára hívja fel a figyelmet. Elmélete, az input-elmélet, nem kevesebbet állít, mint hogy egy nyelv elsajátításához elsősorban és leginkább elegendő mennyiségű érthető nyelvi közlésre (értett inputra) van szüksége a nyelvtanulónak – mindezt viszonylag stresszmentes közegben. Krashen szerint, ha ezt a tanuló megkapja, akkor elméje a nyelvet rendkívül hatékonyan fel tudja szedni. Ez a használható nyelvtudás megszerzésének a receptje.

Az értés vajon mennyire fontos a folyamatban?

Krashen a saját elméletét később ‘értés-elméletre’ keresztelte át. Ezzel ki akarta hangsúlyozni, hogy a nyelvtanulásban az értés rendkívül fontos szerepet játszik. Így ír: “Nyelvet egyetlen módon sajátíthatunk el: úgy, hogyha értjük, amit az emberek nekünk mondanak, és hogyha megértjük, amit olvasunk.” Az értés tehát nagyon fontos és az angol nyelv elsajátításához sok olyan angol közlésre van szükség, melyet a tanuló megért.

De mitől lesz egy angol közlés érthető?

Ma már kevesen vitatják az angol nyelv fontosságát a nyelvtanfolyamon. Mindenki tudja, hogy ha angolul tanulunk, akkor az input az angol nyelv kell, hogy legyen. És ez látszólag így is van: hiszen nyelvórán angol párbeszédeket olvasunk, angol nevű igeidőkről tanulunk, angol szövegeket fordítunk. Angol nyelvkönyvből angol szavakat, kifejezéseket memorizálunk és angol nyelven beszélünk a beszédgyakorlatok közben. Azonban bármennyi sok angol veszi is körül a tanulót, nem ez a lényeges. Az a lényeges, hogy az értést milyen nyelvhez kapcsolja a fejében.

És milyen nyelvhez kapcsolódik az értés a tanuló fejében?

Amikor egy nyelvtanfolyamon, oktatóvideón vagy az otthoni tanulásban az értés segítésére a magyar nyelv jelen van, akkor kétnyelvű inputról beszélünk. Az elme ugyanis nem képes külön katalogizálni az egyidőben kapott tartalmakat. Az oktató által megteremtett nyelvi környezet, vagyis a tanulás kontextusa szétválaszthatatlanul egybefésüli az egyszerre jelenlévő nyelvi közléseket (vagyis az inputot).

Így, ha a számottevő angol közlés mellett bármennyi magyar közlés is elhangzik, akkor ez a kétnyelvű input kerül eltárolásra a tanuló elméjében. Még ha magyar nem is hangzik el, de a tanulónak papíron magyarról angolra, illetve angolról magyarra fordítással kell operálnia, akkor is kétnyelvű inputról beszélünk. A kétnyelvű input viszont nem hatékony a nyelvtanulásban, ugyanis az angolul gondolkodás elérését rendkívüli módon akadályozza. 

Mi a baj a kétnyelvű inputtal?

Az, hogy értetlenné teszi az angol közléseket.

Ha egy tanuló mindig megkapja a hozzá intézett angol közlések magyar megfelelőjét, akkor nem tud hozzászokni a magyar nélküli, tisztán angol beszéd megértéséhez. Ha a magyar nyelv része egy tanuló tanulásának, akkor ő nem tud tisztán angol közlésekben gondolkozni, amikor a gondolatait kellene kifejeznie angolul. A kétnyelvű input tehát nem tesz jót a nyelvtanulásnak.

A jelnyelv miben olyan, mint az érthető input?

Emlékszel még a cikk elején említett szinkrontolmácsra, aki azt hitte, tud jelelni, mert érteni vélte a tévében látott másik tolmács jelbeszédét? Tulajdonképpen ő sem magát a jelelést értette (hiszen nem tudott jelelni) – hanem az anyanyelvét, amelyet a szinkrontolmács jelnyelvre átfordított. Amikor fordítják neked (vagy fordítod magadnak) az angolt, akkor valójában te sem az angolt érted meg. Csak úgy véled, hogy az angolt érted hiszen a közlés a fordítás miatt értetté válik a számodra.

Nagyon fontos megfogni a különbséget a vélt nyelvi értés és a valódi nyelvi értés között. Angol tanulásod közben tudnod kell, hogy pontosan mit értettél meg akkor, amikor úgy érezted, megértettél egy angol közlést. Amikor Krashen az érthető inputról írt, nem az anyanyelv segítségével megszerzett értésre gondolt. Kétnyelvű inputtal ugyanis nem lehet elsajátítani egy nyelvet, csakis egynyelvűvel.

Kétnyelvű input kontra egynyelvű input – az itt a kérdés?

Azt hiszem, ez nem is kérdés. Hiszen egynyelvű input esetén minden működik, ami a kétnyelvűnél nem tudott megvalósulni. Egynyelvű érthető inputot kapva a tanuló hozzászokik az angol beszéd megértéséhez. Elméje hamar rááll az angolra és idővel megtelik vele. Előbbiek következményeként pedig észrevétlenül megtanul angolul gondolkodni és magabiztosan, kimagaslóan jó nyelvhelyességgel beszélni.

Minden nyelvtanuló ezt szeretné elérni és az értés-elméletre alapozott módon, egynyelvű értett angol közlések sokaságát adva a tanulónak, mindez megvalósítható.

Online angol tanulás Angol kezdőknek

Az érthető egynyelvűség kulcsfontosságú: ez nem csak egy opció. A nyelvtanulás nem pusztán az angol nyelvről szól: nem elég tanulni a nyelvet, mint egy rajtunk kívűl lévő dolgot. A nyelvtanulás során (a nyelvtanulás idején) magában a nyelvben kell mozognunk ahhoz, hogy elménk elsajátítsa azt.

A kezdők az igazi kihívás, de a nem-kezdőknek is dolgozniuk kell!
Nos, a kezdők-újrakezdők nehezen találnak nekik szánt, számukra alkalmas egyyelvű tananyagokat. A mi anyagaink ezt a problémát oldják megoldják. Mivel azonban a tanulás nem ér véget a középhaldaó szinten, természetes a folytatást is biztosítjuk.

Dolgozz olyan anyagokkal, amik kezdő nyelvtanulóként is érthető közlések tömegével lát el és felépítik  a többi mellett a beszédkészség kompetenciáját!

Kezdőknek/újrakezdőknek az angol nyelvtanulás kezdőknek (Denisz csomag) anyagainkat ajánljuk.

Ha újrakezdő/középhalda nyelvtanuló vagy, aki eleget kapott már a magyarból, épp csak az angol gondolkozás hiányzik, neked az újrakezdőknek szánt tananyagunkat javaslom (Robin Hood csomag). Ezzel a tananyaggal az angol nyelvtanulás otthon is biztonsággal megvalósítható: a teljes tanfolyam önellenőrző hangos gyakorlatokkal van kombinálva.

A tananyagokat ki is próbálhatod. A teljes tananyag paletta itt található: komplett angol tananyagok.