Amikor 1999-ben elkezdtem angolt oktatni egy nyelviskolában, a képzés során azt mondták, kb. 1.000 óra után már magabiztosan mozog az ember a rendszerben. Később azt olvastam, kb. 10.000 óra elteltével az ember professzionális szinten űzi azt, amit csinál. Én 8.000 óra után megálltam és újrakezdtem …

Miért dobtam sutba 8.000 óra nyelvoktatás tapasztalatát?

Több ízben is beleakadtam már abba a tanári érvelésbe hogy “a tanulóknak kell az anyanyelv, ha valamit meg akarunk értetni, különösen, ha egy tanulót gyorsabban fel akarunk zárkóztatni.” Volt idő, amikor én is így gondoltam: az első 8.000 órám erről szólt. Aztán történt valami: rátaláltam egy olyan módszerre és oktatási filozófiára, ami egy sor olyan problémát látszott megoldani, amibe addig mindig beleakadtam. A legnagyobb probléma egy bizonyos “plafon” volt, amit nem tudtunk áttörni – egy pont, ahová minden tanuló előbb-utóbb eljutott és ott megakadt. Valahol középfok környékén vagy kicsit alatta. Ma már tisztán látom, mi volt a probléma oka: a tanulás nem ugyanaz, mint az elsajátítás és az erőltetett beszéd nem készségből fakad.

Mi az elsajátítás és a nyelvi készség?

Angol nyelvtanulás során a nyelv elsajátításának következménye a nyelvi készség kialakulása és fejlődése. A készség ismérve az, hogy amit teszünk, gondolkodás, illetve különösebb koncentráció nélkül tesszük. A készség kialakulásakor az idegpályák olyan mértékben bejáratottak, hogy tudatos gondolkodásra nincs szükség, minden a tudatalattiból indul. Ez az elsajátítás.

Nyelvtanulás során miért olyan fontos az elsajátítás?

A sorozat egy korábbi cikkében írtam már arról, hogy megfigyelések során felismerték, hogy élő kommunikáció alkalmával a nyelvtanuló folyékonyan csak azon a szinten tud kommunikálni, amilyen szinten az elsajátítás megtörtént. Így fordulhat elő az, hogy közepes terhelés alatt (pl. egy intenzívebb 20 perces angol beszélgetés alkalmával) egy felsőfokot megcélzó tanuló 10-15 percen át képes ugyan magas szinten használni a nyelvet, azonban a koncentráció drasztikus csökkenésének következtében a beszélgetés végére valójában egy alsó középhaladó szinten produkál. (Érdekes adat, hogy egy nyelvvizsga nem több, mint 15-20 perc, amiben a kétnyelven tanuló diákok rendre elfáradnak. Ugyanakkor a nyelvvizsga még épp a komfort zónán belül van, így a valódi nyelvi szintet nem tárja fel.)

Egy másik megfigyelés: a nyelvi elemeket meghatározott sorrendben sajátítja el egy kisgyermek …

Megfigyelések alátámasztják, hogy egy kisgyermek az anyanyelvének különböző elemeit egymásra épülve sajátítja el. Tehát amikor egy kisgyermek beszélni kezd, a beszéde nyelvtanilag egyre helyesebbé válik, és a nyelvi elemek helyességének sorrendje megjósolható. Érdekes, igaz?  De hogyan van ez a nyelvtanulók esetében?

Milyen sorrendben sajátít el a felnőtt?

Döbbenetes, de elsajátítás tekintetében ugyanaz a sorrend figyelhető meg egy felnőtt esetében, mint egy gyermek esetében. Azaz: egy felnőtt tanuló a gyereknél megfigyelt sorrendhez hasonlóan kezdi el helyesen használni a nyelvi elemeket reflexszerűen, készség szinten. De itt van egy NAGY kérdés. A kritikus kérdés az, hogy a körülmények egyáltalán adottak-e az elsajátításhoz? Azaz képessé tudjuk-e tenni a tanulót arra, hogy koncentráció nélkül, szabadon tudja kifejezni magát, vagy arra kárhoztatjuk, hogy állandó görcsben és koncentrációban legyen, amikor angolul kell megszólalnia – 100, 300, 500, 1500 óra után is?

A mai nyelvoktatás simán ugorja a szinteket

Bevett gyakorlat az, hogy nyelviskolák, iskolák, tanárok a kezdőket egy tankönyvcsalád 2. köteténél indítják el (Elementary szint). Az érv az, hogy az első kötet (Basic szint) és a második kötet 60-70%-ban ugyanaz. Akkor miért töltenénk az időt és költenénk a pénzt? Kezdjünk a második kötetnél és majd erőből (értsd: magyarul) áthidaljuk a nehézségeket! De ez szembe megy a fent leírt pszichológiai törvénnyel!

Miért nem ugorhatunk szinteket?

Nos, ha az elsajátítás sorrendje “kódolt”, akkor könnyen belátható, hogy egy adott nyelvi elemre csak akkor válik késszé a tanuló, ha lefelé minden nyelvi elem már az övé. Nincs értelme múlt időt tanítani (vagy az igék alakjait listázni és magoltatni), ha a jelen idő minden aspektusa nincs meg készség szintjén. Vagy nincs értelme a “befejezett jelent” (nem gond, ha nem ismered) tanítani, amíg a múlt idő és a jelen idő minden aspektusa nincs készség szintjén elsajátítva. Ha ugrunk, az tragédia: a tanuló nem lesz képes elsajátítani az adott nyelvi elemet, míg az alá épülő elemek mindegyike az övé nem lesz és ez sok tanuló esetében soha nem történik meg (ld. igeidők problémája, vagy a tanulást feladó tanulók tömege).

Miért ugranak sokan mégis szinteket?

Ahogy korábban említettem, ennek oka az a nézet, hogy a magyarral áthidalható az értés hiányából fakadó szakadék: az értés pótolható egy magyar nyelvű magyarázattal.

Hogyan teszi ez tönkre a célunkat: a felszabadultan beszélő tanulók képzését?

Nos, a tanulás folyamán idegi kapcsolatok, idegpályák épülnek az agyban. Ez az életünk minden szakaszában elkísér bennünket. Az idegpályák egyre erősebbekké válnak, ahogy ismételten végighalad rajtuk egy-egy impulzus.

Ha magyarul tanulod az angolt, az idegpályád ezt a sémát követi: ANGOL információ >>> MAGYAR FORDÍTÁS >>> Értés/beszéd vagy MAGYAR információ >>> ANGOL FORDÍTÁS >>> Értés/beszéd.  A problémát a fordítás okozza: lassú és gyakran nincs szókincs, így marad a nyelvi blokk. Aki angolul gondolkodik, annak a magyarra nincs szüksége ahhoz, hogy kifejezze magát vagy értsen. Ehhez kell az elsajátítás és a nyelvi készség.

Nyelvtanárként tehát mi a megoldás?

Először is a tanulót a szintjén kell kezelni (ha nem, akkor nem fog megtanulni angolul).
Másodszor: ki kell alakítani az értés készségét (ha nem ezzel kezdünk, nem fog tudni beszélni).
Harmadszor: környezetet kell teremteni a beszédhez, ahol a hiba nem tragédia, hanem jelzője annak, hogy a tanuló egy újabb nyelvi szint meglépésére készül.
Negyedszer: nem csalunk, nem “gyorsítunk” szint ugrásával, erőszakkal. Nincs idő, amit arra pazarolhatnék, hogy ne az angolt adjam a tanulóim fülébe. 8.000 órát beletettem a régi rendszerbe és elölről kellett kezdenem a tanári karrieremet. Sután, bénán, aztán 1.000 óra után magabiztosabban, 10.000 óra után még inkább. Jelenleg (2015) 17.000 óra körül járok ebben az új módszerben és filozófiában és egyre jobban élvezem.

A tanulók pedig így írnak róla:

“Korábban megtanultam, hogy soha nem fogok megtanulni egy nyelvet sem. De ez most megváltozott!”
“Sokkal lelkesebb vagyok. Van kedvem tanulni, mert látom értelmét. Látom, hogy ezzel a módszerrel meg tudom tanulni az angol nyelvet helyesen.”
“Érzem, hogy most el fogom érni a célomat: folyékonyan, könnyedén beszélni/beszélgetni angolul.”
“A tanfolyam legnagyobb sikere számomra az, hogy a szilánkos részismeretek kezdenek összeállni.”
“A tanfolyam magabiztosabbá tett, a gondolkodásom felgyorsult, a válaszaim reflexszerűvé váltak.”
“Életemben először nem nyelvvizsgát akarok, hanem valóban érteni és beszélni az angolt. Végre nem szorgalmasan, hanem örömmel tanulok.”

És még sorolhatnám. Ezt az örömet okozza az elsajátítás. Számomra nincs visszaút a régihez. Ezt kell adni, ezt fogom adni.

Angol Tanulás Online

Jó hír, hogy az angol nyelv elsajátítása nem csak tanteremben valósulhat meg, de még csak élő órára sincs feltétlen szükséged. Neked érthető angolra van szükséged.

A fenti menüsorban megtalálod komplett tananyagaimat, amelyekkel az angol tanulás otthon is sikeres lehet. A videós anyagaimban ugyanazokat az elveket alkalmaztam, amelyeket élő óráimon is alkalmazok. Böngéssz, próbáld ki őket és vágj bele! 

Kezdő nyelvtanulóknak az angol nyelvtanulás kezdőknek (40 nyelvi gyakorlat kezdőknek) anyagomat ajánlom, újrakezdő nyelvtanulóknak a Beszédfejlesztő Történetek I. anyagot javaslom. Ezzel az anyaggal az angol nyelvtanulás otthon is biztonsággal megvalósítható.

A tananyagokat ki is próbálhatod. A teljes tananyag paletta itt található: komplett angol tananyagok.