Olykor eljutnak hozzánk diplomátlan diplomások hírei, akiket ‘csupán’ egy nyelvvizsga választ el a kemény munkával megszerzett papírjuktól. Ez az akadály azonban a híradások alapján sokuk számára legyőzhetetlennek bizonyul. Tipikus patthelyzet ez, mert a főiskola/egyetem mellett (még ha akkor elodázhatónak tűnt is) talán könnyebb lett volna nyelvet tanulni, mint munkakeresés vagy kezdő állás mellett, esetleg már családalapításon gondolkozva.

A tanulmányok befejeztével az évek könyörtelenül eltelnek, a papír viszont sehogy sem kerül közelebb. És, bár nem babra megy a játék, elég sokan vannak, akiknek így sem sikerül megbirkózniuk a “csupán egy nyelvvizsgával”. Elfoglalt emberek, akik életüknek abban a szakaszában vannak, amikor más dolgokkal kellene foglalkozni, mint a nyelvvizsga – vagy mégsem helytálló ezt gondolni?

Nagyszüleink …

A nagyszüleim szájából gyerekoromban többször elhangzott: “ha valamit nagyon akarsz, akkor azért meg kell küzdened”. Meg ez is: “arra van időd, amire időt szánsz”. Ezek a bölcs mondások az időhöz való sajátos hozzáállást tükrözik. Kérdés, hogy megállt-e ez akkor és hogy ma megáll-e még?

Idő? Az nincs.

Mind lótifuti üzemmódban közlekedő emberek vagyunk. Napjaink sokféle tevékenységgel vannak telezsúfolva. Személyes terveink és az elvégzendő muszáj-teendők között lavírozunk folyamatosan. És amikor egy újabb dolog felmerül, akkor sokszor már csak sóhajtani tudunk, hogy “…időnk? Na, az nincs.”

De vajon miért érzékeljük úgy, hogy tele vannak a napjaink? Tényleg annyira rohanunk, mint amennyire érezzük?

Valójában jelentős mennyiségű holt idő van mindegyikünk napjában, ami csak úgy eltelik. Potya tízpercek, internet-bambulós félórák, agyzsibbasztó tv-műsorokra elpazarolt órák. Az idő könyörtelenül elfolyik a kezünkből, és a nap végén gyakran nem marad más, csak az üresség és az arcpirító önvád, hogy már megint mennyi minden nem fért bele a napunkba, amit pedig ‘meg kellett volna’ tennünk…

A befőttesüveg példája, és az idő sodró folyama

Az egy napnyi időnket általában egy befőttes üvegként szokták bemutatni, amibe sok kisebb-nagyobb követ, kavicsot kell pakolnunk. Aztán végül homokot szórunk bele, hogy azzal töltsük föl a kicsi hézagokat. Ebben az analógiában a kövek, a kavics és a homok a különböző horderejű napi tevékenységeinket szimbolizálják. Arra hívják fel a figyelmünket, hogy fontos bölcsen megválasztani, mit is kezdünk az időnkkel, hiszen jóval több is belefér, mint amit elsőre gondoltunk volna.

Ezzel az analógiával az a gond, hogy jobbára statikusnak képzeljük miatta az időt. E befőttes üveges képből hiányzik az a dinamizmus, amely a múló időnek egy igen lényeges jellemzője. Az idő ugyanis a maga könyörtelen sodrásával megállíthatatlanul áramlik előre, egyre előre. Ha nekiállunk kaviccsal meg kövekkel megtölteni a napunk, akkor mire a homokszóráshoz érnénk, ijedten kellene megtapasztalnunk, hogy mindkettőt már régen elvitte az idő sodra.

A valóságban nincs hova pakolni a köveket

Az idő áramlik, sőt árad, akár egy megzabolázhatatlan folyó. Nem várja meg, hogy kitaláljuk, mikor jöjjön a kavics és a kő, s mikor a homok. Utólag pedig fölösleges azon filozofálnunk, hogy hova kellett volna kő helyett inkább néhány kavics, mert nincs lehetőségünk átvariálni a dolgok sorrendjét, ha egyszer már megtörténtek.

Én és a folyóm

Közelítsünk másképpen az időhöz. Kétségtelen, hogy nagyon eltérően telik, mint ahogyan érzékeljük. Ahogy igaziból telik (tizedmásodpercek, másodpercek, percek, órák szabályos egymásutánjaként) azt ritkán érzékeljük. Amit viszont általában érzékelünk, azt annak a fényében érzékeljük, hogy mennyire érdekel, köt le egy adott tevékenység, amivel éppen foglalkozunk.

Ha ennyire viszonylagos és befolyásolhatatlan a dolog, akkor hogyan is tudnánk egy olyan időigényes, új tevékenységet beleszuszakolni a napjainkba, mint a nyelvtanulás?

Nem véletlen, hogy sokaknak nagyon nehezen megy ez. Mivel nem igazán tudjuk, mit kezdjünk a sodrással, ezért alapos szelektálás után egyszerűen ad hoc ‘beledobáljuk’ napunk folyamába a fontosnak címkézett teendőket, remélve, hogy minden lényegesre jut némi idő, még mielőtt aludni térünk. Ilyen módon gondolkozva viszont legtöbbünknek nem fér bele az életébe mindaz, amit benne szeretne tudni. Még, ha nagyon szeretné is azt a bizonyos dolgot az ember.

Miért a nyelvtanulás marad ki?

Egy idegen nyelv megtanulása előkészületeket igényel: informálódunk, keresgélünk, pénzt különítünk el rá. Az idő-, és energia-faktorral viszont kevésbé számolunk. A kezdés előtt általában elképzelésünk sincs arról, hogy napi vagy heti szinten mekkora elköteleződést igényel majd az angolozás. Ebből persze az következik, hogy rendszerint a tanulás kezdetén szembesülünk az áldozat mértékével. Ha ezzel korábban nem számoltunk, az nehézkessé teheti a nyelvi továbbhaladást vagy akár csírájában elfojthatja motivációnkat.

Sokszor azonban még eddig sem jut el a dolog…

Az időnek a sodró tulajdonsága nyilvánvalóan jó ürügyet szolgáltat arra, hogy kibúvóként használjuk nagyszabású terveink, hosszabb ideje dédelgetett álmaink, nyelvtanulási szándékunk folytonos elodázásához. A sürgősnek/fontosnak gondolt dolgok ugyanis beleférnek az időfolyamba, de nehéz a vágyainkat (pl. a nyelvtanulást) mostantól elég fontosnak érezni ahhoz, hogy azonnal tenni is akarjunk a megvalósítás érdekében. Tulajdonképpen a sodrás az ok, ami miatt nem vágunk bele azokba a dolgokba, amiket pedig már oly régóta szeretnénk.

Igen, sokan vágynak arra, hogy jól megtanuljanak angolul

Lehet, hogy te is diplomátlan diplomás vagy, aki szeretne végre időt szakítani az angol megtanulására, mert muszáj lenne azt a nyelvvizsgát megszerezni, ám úgy érzed, hogy ez neked nem és nem megy. Mert most éppen nincs időd erre, majd talán fél vagy egy év múlva. Vagy valamikor máskor…

Az is lehet, hogy a te papírod nem egy nyelvvizsgától függ, de ennek ellenére nagyon szeretnél már jól beszélni angolul. Viszont igencsak nehezen szánod rá magad, hogy elkezdj rendszeresen foglalkozni a nyelvvel. Csak tologatod, halogatod egy későbbi időpontra és azzal nyugtatod magad, hogy nagyon elfoglalt vagy. De tényleg így van?

Emlékszel, miket mondott a nagymamám azzal kapcsolatban, hogy mire van időnk? Úgy tűnik, nem annyira azon múlik ez, hogy mennyi dolgunk van, inkább azon, hogy mennyire fontos ez most neked.

Döntsd el: MOST akarod vagy sem?

Reflexből azt mondod, persze – de valóban most akarod ezt? Úgy, hogy tennél is érte? Úgy értem: vágyálom és cél között a markáns különbség ‘csupán’ annyi, hogy hajlandó vagy-e meghozni a szükséges áldozatot érte. Ha csak vágyakozol, akkor még nem tettél semmit. Akkor még nem akarod eléggé, vagy – bár akarod, de – jelenleg nincsen itt az ideje az életedben a nyelvtanulásnak.

Vannak idők, időszakok, amikor nem ezzel kell foglalkoznod …

Mert még nem eléggé fontos neked, hogy megtanulj angolul. Ilyenkor azt mondjuk, hogy most még fejben nem vagy nyelvtanuló, akkor sem, ha épp ímmel-ámmal tanulod is a nyelvet. Ez ugyanis nem attól függ, hogy mások mit látnak rajtad, vagy, hogy jársz-e nyelvtanfolyamra, sőt, nem függ a külső nyomástól sem, amely kényszerít téged a teljesítésre (pl. arra, hogy záros határidőn belül nyelvvizsgát produkálj). Akkor és csak akkor válsz fejben is nyelvtanulóvá, amikor eldőlt benned, hogy bármibe kerül is, megtanulsz rendesen angolul… Amikor ez eldől, akkor el is indulsz a megvalósítás útján.

Olyan nehéz ez!! Olyan nehéz ez?!

Nem lehet megtanítani senkit angolul, akiben nem dőlt el, hogy meg akar tanulni. Újra leírom, mert nagyon fontos: nem lehet senkit sem megtanítani angolul, aki nem akarja azt igazán.

Persze, attól még, hogy igazán akarod, lehet, hogy belefutsz kevésbé jó tanárokba vagy alacsony hatékonyságú módszerekbe: és ezek a dolgok valóban komolyan akadályozhatnak abban, hogy elérd a kitűzött célodat. De ha te nem adsz esélyt sem (vagy újabb esélyt sem) az angolnak, hogy belopja magát a szívedbe és az ujjai köré csavarjon, ha te nem engeded, hogy a megfelelő közegben megtaláljon a nyelvtanulás endorfinözönt okozó öröme, akkor hiába töltöd az idődet, hiába költöd a pénzedet, te fejben még nem vagy benne a nyelvtanulásban. Ilyenkor tanári zsargonnal azt mondjuk, lehet, hogy kívülről úgy tűnik, hogy te már tanulsz angolul, de valójában “még nem érkeztél meg, mint nyelvtanuló”.

Tanulóvá kell válnod

Az tud csak megtanulni, aki ‘megérkezik’, mint nyelvtanuló: akiben eldőlt, hogy célja lesz angolul megtanulni, kerül, amibe kerül. Nem baj, ha ez egy kényszerhelyzetből, vagy valamilyen más nem-szeretem állapotól indul ki. Ez idővel könnyedén át tud fordulni, ha nyelvtanulás szempontjából hozzáértő kezekbe kerülsz. A döntés, a nekikezdés, a megtervezés és a megvalósításnak való nekiindulás azonban a te részed. Rá kell magad szánnod, hogy MOST teszel valamit azért, amit el szeretnél érni.

A te életed, a te időd

A régen dédelgetett tervekre, hosszabb idő óta esedékes dolgokra kellene, hogy tudjunk áldozni, hogy ne kelljen sopánkodnunk azon, hogy lemaradunk a saját életünkről. Ne várj sokat, mert neked is van időfolyód, amely nem vár rád, hanem megy a maga ritmusában, megállíthatatlanul. Használd a napjaidat arra, amire szeretnéd: ügyelj rá, hogy beletégy mindent, ami neked fontos. Legyenek annyira fontosak az álmaid (akár az angol nyelvtanulás is), hogy elkezdd azokat megvalósítani. Hogy utólag ne kelljen sajnálni semmit.

 Angol tanulás otthon

Ha szeretnél olyan anyagokkal dolgozni, amik kezdő nyelvtanulóként is érthető közlések tömegével lát el és felépíti azt a hallás utáni értés kompetenciát, ami a beszédkészség alapját képezi, akkor az angol nyelvtanulás kezdőknek (40 nyelvi gyakorlat kezdőknek) anyagomat mindenképp nézd meg.

Ha újrakezdő nyelvtanuló vagy, aki eleget kapott már a magyarból, épp csak az angol gondolkozás hiányzik, neked a Beszédfejlesztő Történetek I. anyagot javaslom. Ezzel az anyaggal az angol nyelvtanulás otthon is biztonsággal megvalósítható.

A tananyagokat ki is próbálhatod. A teljes tananyag paletta itt található: komplett angol tananyagok.