Képzeld el, hogy még gyerek vagy és az utcán sétálva váratlanul összefutsz az egyik felnőtt ismerősöddel. Egy nagyon szép festésű, minőségi alkatrészekkel felszerelt igényes gyerekbringát tol maga mellett büszkén. Ahogy megpillantod, rögtön megdobban a szíved a látványra: mindig is ilyen bicikliről álmodtál! Izgatottságodat nem is tudod elrejteni.

Ismerősöd azonban egy kedves ember, aki a járgányra fikszált, sóvárgó szemeidben felismeri a gyermeki vágyakozást, ezért előzékenyen felajánlja, hogy próbáld ki és karikázz vele egy kört. Miközben te örömmámorban tekersz az utca vége felé, ismerősöd fejében további ötlet formálódik: neked fogja adni a bringacsodát!

Amikor visszaérsz a pedálozásból, megosztja veled az elhatározását, de te alig érted, meg sem mozdulsz a szavaira. Erre zavartságában sietve neked szegezi a kérdést, hogy ugye tudsz biciklizni. Természetesen tudsz, a bambulás nem ennek szólt, hanem a hírnek.

DE HONNAN TUDOD, HOGY TÉNYLEG TUDSZ-E BICIKLIZNI?

Bringázás esetén nem kétséges, hogy tudsz-e vagy nem. Annyira egyértelmű az egész, hogy az embernek sosem lesz érkezése filozófiai elemzésekbe bocsátkozni annak eldöntésére, hogy valóban helytálló-e, amit gondol a saját bringatudásáról.

Biztosan tudjuk, hogy igaz, amit gondolunk, mert rengetegszer teszteltük a gyakorlatban. Ha pedig kételyeink támadnának, bármikor újra találhatunk módot nyeregbe pattanni. Akár még ma nyakunkba vehetjük a környéket kétkeréken, hogy konstatálhassuk: igen, még mindig tudunk biciklizni.

Az állításunk magabiztossága tehát onnan ered, hogy sokszor teszteltük azt a gyakorlatban és bármikor újra le tudjuk tesztelni. Sajnos azonban a nyelvtanulás esetén nem ilyen egyértelmű a helyzet. Pedig lehetne.

HONNAN TUDOD, HOGY JÓ VAGY-E ANGOLBÓL?

Erre a kérdésre ezer meg egy választ adnak a nyelvtanulók. Ha feltennénk egy széles körű közvélemény kutatáson, ilyesmikkel biztosan találkoznánk:

“Mindig ötös voltam belőle a suliban.”
“A nyelvtanfolyamon a többieknél gyorsabban és magabiztosabban válaszolok a tanárnő kérdésire.”
“Le tudom fordítani a dalszövegeket, amiket hallgatni szoktam.”
“Beszéltem már külföldiekkel és megdicsérték a nyelvtudásomat.”
“Van egy középfokú C nyelvvizsgám.”
“A szódolgozataim jól szoktak sikerülni, a párbeszédekre is vissza szoktam tudni emlékezni.”
“Külföldiekkel dolgozom, így a munkám során napi 8 órában használom a nyelvet és megértenek.”
“Nagyon jó a tanárom, sokat segít, a magyarázatainak köszönhetően már nagyjából átlátom az angol nyelvtan rendszerét.”
“Szeretek angolul olvasni és egyre magasabb szintű olvasmányokkal is megbirkózom.”
“Külföldön élek és a mindennapi életben elboldogulok az angolommal.”

Az előző válaszokból kiviláglik, hogy az egyes nyelvtanulók siker-definíciói milyen nagy mértékben különböznek egymástól. A biciklis analógiát visszaidézve rögtön felvetődhet a kérdés, hogy vajon tényleg ennyiféle kifejeződési formája létezik-e annak, ha valaki jó angolból?

Hogyan lehet az, hogy erre a kérdésre nem egy jól definiált választ kapunk?

A nyelvtanulással az a helyzet, hogy nincsen egy mindenki által ismert és elfogadott objektív mérce, mely alapján bármely nyelvtanuló az érzéseitől függetlenül lemérhetné tanulása valódi hatékonyságát. Bár vannak még, akik úgy tekintenek egy komplex középfokú nyelvvizsgára (vagy arra, ha valaki külföldön boldogul), mintha az minden kétséget kizáróan tanúskodna a személy magabiztos nyelvtudásáról, egyre többen látják át, hogy ezek a dolgok nem pontos fokmérői a valódi nyelvi készségeknek.

Majdnem mindenki ismer legalább egy olyan embert, aki élete egy pontján képes volt a nyelvvizsgaszintig feltornászni nyelvi tudatosságát, ma azonban sem jól beszélni, sem külföldieket megérteni nem tud. Ugyanígy a legtöbbünknek van olyan ismerőse, rokona, aki bár hosszú éveket töltött el angol nyelvterületen, kint megszerzett magas szintű nyelvtudással ennek ellenére sem büszkélkedhet.

A nyelvi siker eltérő definícióinak tehát az a magyarázata, hogy előbbi hatékonyságát illetően nincs egy kollektíven elfogadott objektív mérce. Mivel ez az információ hiányzik (illetve széles körben nem ismert), a tanuló kénytelen nélküle dönteni, amikor nyelvtanulási stratégiájának megválasztásáról gondolkozik. Ez sajnos rendkívül esetlegessé teszi számára a sikerességet (nyelvi céljainak megvalósulását), mivel amikor leteszi a voksát egy tanár, egy nyelviskola, egy módszer mellett, akkor nem tudhatja biztosan, hogy kellően hatékony lesz-e, amit kap. A tanuló számára később sem lesz tisztább a kép, amikor már nyakig benne van a nyelvtanulás sűrűjében, hiszen objektív mérce hiányában továbbra sem fogja tudni egyértelműen eldönteni, hogy tanulói aktivitásával a nyelvi célja felé halad-e vagy épp attól távolodik.

De nem a tanuló az egyetlen, akinek egy elfogadott objektív mérce hiányában ilyen gondjai akadnak. Tanára nyelvtanítási módszerválasztása pontosan ennyire esetleges.

Honnan tudod, hogy jól tanítják neked a nyelvet? Tanárként honnan tudom, hogy jól tanítom-e neked a nyelvet?

Erre a szakmájukhoz kötődő legfontosabb kérdésre a tanárok nem tudnak egyféle pontos választ adni – és nem azért, mert a tanárság mibenlétéből eleve következik a sokszínűség ebben a kérdésben. Nem arról van szó, hogy annyira változatos a módszertanilag hatékony nyelvtanítási megoldások tárháza, hogy lehetetlen egyféleképpen közelíteni ehhez a kérdéshez. Ellenkezőleg, ennek is az objektív mércéhez van köze.

Ha nincs objektív mérce, akkor a nyelvtanár saját magára van utalva annak a  meghatározásában, hogy mit tart “biciklizési képességnek”. Ez pedig közvetlenül kihat a tanulóra is, akinek a biciklizési képessége elsősorban a tanár definíciójától függ. A tanár ugyanis csak olyan eszközöket fog választani a nyelvtanításban, melyek a saját biciklizés definíciójával egybecsengenek, azt támogatják. És senkit nem tud/akar célzottan felkészíteni olyan képességek megszerzésére, ami neki a definíció szerint nem biciklizés.

A TRAGÉDIA OTT KEZDŐDIK, HOGY FENTIEKKEL SEM A TANULÓ, SEM A NYELVTANÁR NINCS TISZTÁBAN…

A tanuló – bizonyos szinten jogosan – megbízik abban, hogy tanára jól átlátja a dolgokat és rendelkezik a bringatudás igazi definíciójával. Emiatt elfogadja, adaptálja tanára bringás hozzáállását és mindent megtesz, amit ő nyelvtanulással kapcsolatban javasol neki. Valójában azonban ezek mellett is csak reménykedhet abban, hogy tanára tényleg tud neki segíteni a céljai elérésében…

A nyelvtanár pedig teljes mértékben megbízik a saját szándékaiban, szakmai ítélőképességében (abban, hogy pontosan sikerült definiálnia a biciklizési képességet). Ezért dolgozza ki a tanulási folyamatot, mégpedig olyan módon, hogy megfeleljen az általa meghatározott definíciónak. Úgy tanít majd bringázni, hogy eljuss oda, ami szerinte már bringázásnak számít – valójában azonban csak remélni tudja, hogy tényleg biciklizni tanítja a tanulóit…

Hogyan hozhat tanuló és tanár előrevivő döntéseket a nyelvtanulással kapcsolatban objektív mérce nélkül? Hogyan tanulhatunk biciklizni anélkül, hogy pontos fogalmunk lenne arról, mit is jelent jól biciklizni?

Ha nincs objektív mérce, akkor nyelvi fejlődésével kapcsolatban a tanuló mindvégig vaksötétben tapogatózik. E mérce hiányában a tanár a legjobb esetben is csak homályosan sejtheti, hogy amit a tanulónak ad, az az ő nyelvi céljait támogatja, nem pedig hátráltatja. Az esetlegesség tehát irányíthatatlanul sodorja mind a nyelvtanulót, mint a tanárát egy bizonytalan tanulási végkifejlet felé, ez pedig így már messze nem szakmai, nem is professzionális.

Sőt, annál jóval kevesebb: az ugyanis, hogy ma az előbb említett esetlegesség kibogozhatatlanul át-, meg átszövi a hazai nyelvoktatást, lépten-nyomon felütve rút fejét – valódi tragédia. Tragédia, mert miatta őszinte, fejlődni akaró nyelvtanárok a legjobb szándékaik ellenére sem tudnak valódi sikereket elérni az oktatásban. Nem tudják a tanulóikat valódi nyelvi céljaikhoz eljuttatni és még csak nem is tudják, miért van ez így.

Tragédia azért is, mert ezt a helyzetet meglovagolva a fejlődésre kevéssé hajlandó oktatók a saját biciklis definícióik kidolgozásával tehetős és sikeres tanárnak aposztrofálhatják magukat, megszerezve ezáltal a lehetőséget hangjuk erőteljes hallatására. A nyelvtanulással kapcsolatos népszerű, ám félrevivő nyilatkozataik össze tudnak zavarni nyelvtanulókat és más nyelvtanárokat is, mely a visszájára tudja fordítani a jófajta oktatási trendeket.

Tragédia pedig leginkább amiatt, mert ma a magyar nyelvtanulók tömege oktatási károsultként hagyja el a nyelvtanulás színtereit, úgy, hogy vissza sem akar nézni soha. Aki nem sérül bele ebbe a játszmába, az is sokféle tanulási vakvágánnyal kénytelen találkozni az évek során és gyakran arra van kárhoztatva, hogy kevés örömmel, folyton újratanulva vánszorogjon végig az egész tanulási folyamaton.

ENNÉL JÓVAL TÖBBRE LENNE SZÜKSÉG! ÉS EZ A TÖBB ELÉRHETŐ.

Van ugyanis más lehetőség, mint az esetlegességgel együtt sodródni: annak ellenére ugyanis, hogy nem örvend kollektív elfogadottságnak, azért mégis létezik a sokat emlegetett objektív mérce. Lehet biztosan tudni, hogy nyelvi szempontból milyen az, amikor szabadon képes biciklire pattanni az ember!

Milyen a valódi nyelvi bringatudás és honnan tudom, hogy tudok-e “angolul biciklizni”?

Először is tisztázzuk a fogalmakat! A bringatudás egy készség vagyis automatizmus. Azt jelenti, hogy koncentrálás nélkül, tudatos odafigyelés nélkül, reflexszerűen vagyok képes elvégezni az apró pici mozdulatokat, amikből összeáll az egész mozgássor. A bringázáshoz hasonló módon a nyelvi készség is automatizmus. Megvannak a sajátos nyelvi mozdulatok, amelyből összeáll a folyékony beszéd.

A nyelvi tudatosságot sokan összekeverik a valódi nyelvi készséggel, pedig a kettőnek leginkább semmi köze sincs egymáshoz. A nyelvi tudatosság nem azonos a nyelvi automatizmussal: a kettő között annyi a hasonlóság, mint a szobabicikli és a normál, szabadon mobilizálható kerékpár között. Nyelvi tudatossággal nem juthatsz el sehova, az csak a biciklizés illúzióját adja. Biciklivel sok felé eljuthatsz, kinyílnak a lehetőségeid. Ennyi.

MILYEN HÁT AZ, AMIKOR TUDSZ ANGOLUL BRINGÁZNI?

Nagyon egyszerű. Amikor biciklizni kezdek, nem gondolkozom. Az elmém irányít, de mivel eleget csináltam már a mozdulatokat, a testem izomemlékezetből pontosan tudja a dolgát, akár évek kihagyása után is. Ugyanez igaz a nyelvi készségekre. Vegyük sorban őket.

Beszédkészség. Akkor tudsz angolul bringázni, ha bármikor képes vagy a gondolataidat kifejezni a nyelven való folytonos gondolkozás nélkül. Szóval úgy beszélsz angolul, hogy közben nem a beszéden jár az agyad, hanem a mondanivalódon.

Olvasáskészség. Akkor tudsz bringázni, ha bármikor képes vagy egy írott szöveget elolvasni szótárazási kényszer és megakadás nélkül. Szóval úgy olvasol angolul, hogy közben nem a szavakon, kifejezéseken jár az agyad, hanem a mondanivalón. 

Egy érdekesség: Amikor angolul “bringázol”, néma olvasás közben megjelenik az ún. angol belső monológ. Azt a jelenséget nevezik így, amikor a fejedben jó angolsággal hangosan ‘felolvasódik’ a szöveg, amit magadban olvasol. (Belső monológ akkor is zajlik, amikor az anyanyelvünkön magunkban olvasunk.)

Hallás utáni beszédértés készsége. Akkor tudsz bringázni, ha bármikor képes vagy megérteni, amit a szinteden hozzád beszélnek, fordítási kényszer nélkül. Szóval úgy megérted az elhangzó angol közléseket, hogy nem az egyes kifejezéseken jár az agyad, hanem a hallottak egészének értelmén.

Íráskészség. Akkor tudsz bringázni, ha írásban bármikor képes vagy a gondolataidat kifejezni magán a nyelven (szóelemeken, nyelvi szerkezeteken) való kifejezett gondolkozás nélkül. Szóval úgy tudsz írni, hogy nem a nyelvtani szerkezeteken, meg az igeidőn jár az agyad, hanem azon, amit meg akarsz fogalmazni.

HONNAN TUDOD, HOGY TUDSZ-E JÓL BRINGÁZNI ANGOLUL?

Aki gondolkodás nélkül, magabiztosan használja a nyelvet, annak ez nem kétséges. Ha viszont te még nem így használod, akkor sietve változtatásra biztatlak. Tedd hát félre a biciklizésről alkotott pontatlan definíciódat, hogy rátehesd végre a lábad a pedálra, mert minden jófajta tanulási folyamat ezzel az első lépéssel indul. Aztán, ha ellested az apró kicsi mozdulatokat és a nyelvhasználatodban kialakultak az automatizmusok, akkor készen állsz arra, hogy a nyelvi készségeddel jó dolgokat várhass az élettől.

Lehetőségek mindenfelé teremnek. Tudod, valahol talán rád is vár egy ismerős felnőtt, egy ajándék csodabringával.

Angol tanulás otthon – Angol nyelvlecke ingyen

Az angol nyelvtanulás-nyelvtanítás tragédiája elkerülhető. Sőt, még bankot sem kell robbantanod ahhoz, hogy alkalmas tananyagokat tudj magadénak. A fenti cikket olvasva el kell döntened, mire van szükséged: nyelvi készségekre vagy elméleti ismeretekre. Utóbbiból nem alakulnak ki készségek. Azok, akik ismeretekből indítottak és végül mégis beszélőkké váltak, nem a nyelvi ismereteik miatt váltak beszélővé: az életük egy pontján valódi kapcsolatba kerültek a nyelvvel és ennek hatására levetették magukról azt a koloncot, amit fel sem kellett volna venniük.

Itt találsz ingyenes angol nyelvleckéket

Ha kezdő vagy, ezt ajánlom: angol nyelvtanulás kezdőknek (40 nyelvi gyakorlat kezdőknek). Ha újrakezdő nyelvtanuló vagy, akkor neked a Beszédfejlesztő Történetek I. anyagot és az Angol nyelvi gyakorlatok 2. anyagomat javaslom. A tananyagokat ki is próbálhatod.