
Rosszak a magyar nyelvtanulók?
tthon különösen jellemző, hogy hamar elbátortalanodó, motiválatlan, időhiányos nyelvtanulóknak állítják be a magyar embereket, ami amellett, hogy egy kicsit sértő feltételezés, még csak nem is helytálló …
tthon különösen jellemző, hogy hamar elbátortalanodó, motiválatlan, időhiányos nyelvtanulóknak állítják be a magyar embereket, ami amellett, hogy egy kicsit sértő feltételezés, még csak nem is helytálló …
…
NYELVTANULÓ LELKESEN KIÁLTJA: Meg tudok tanulni! Eddig is meg tudtam volna!
TANÁRI CSATLAKOZIK: Ez igaz! Jól ráéreztél!
NYELVTANULÓ A TANÁRHOZ: Eddig is meg tudtam volna tanulni, mert nincs velem semmi baj!
TANÁR: Igen!!
NYELVTANULÓ A TANÁRA SZEMÉBE NÉZVE: Velem nincs semmi baj, meg tudok tanulni egy nyelvet. Veled van a baj.
A legtöbb ember, akár kicsi, akár nagy, természetes, intenzív érdeklődéssel fordul a többi ember felé, és a kapcsolódás vágya vagy kényszere miatt általában mindenki nagyon motiváltan vág neki a nyelvtanulásnak, amikor először találkozik egy új nyelvvel. Közben valami nyilvánvalóan elromlik …
A nyelvi tudatosságot sokan összekeverik a valódi nyelvi készséggel, pedig a kettőnek leginkább semmi köze sincs egymáshoz. A nyelvi tudatosság nem azonos a nyelvi automatizmussal: a kettő között annyi a hasonlóság, mint a szobabicikli és a normál, szabadon mobilizálható kerékpár között.
Vágyálom és cél között a markáns különbség ‘csupán’ annyi, hogy hajlandó vagy-e meghozni a szükséges áldozatot érte. El kell tudnod dönteni: MOST van-e szükséged az angolra vagy sem …
Minden nyelvet tanuló személy, akivel nyelvtanulási céllal egy csoportba kerülsz, egyéni ízléssel fűszerezi meg a tanulásodat. Mindenki hozzátesz valamit a sajátjából. Mindenki – a tanárod is, de nem csak ő.
Elgondolkoztál már azon, hogy miért olyan nehézkes az új dolgok elsajátítása felnőtt korban? Vajon ennek van bármilyen köze az agyi kapacitáscsökkenéshez, amelyről úgy gondoljuk, hogy a gyerekkorból kilépve könyörtelenül bekövetkezik?
“Emlékezz arra, hogy a fejlődésed sohasem lineáris. Egy adott tanulási platón dolgozol a meglévő készségeiddel és egyszer csak hirtelen egy minőségbeli fejlődést tapasztalsz: egy fokkal feljebb ugrasz (fel, egy következő platóra). Kitartóan gyakorolj! Egyszerre észre fogod venni, hogy belerázódtál, még ha nem is tudsz rájönni, hogy pontosan hogyan is történt …”
Köztudott, hogy a békák nagyokat ugranak. Általában viszont csak lassan vánszorognak. Úgy tűnik, hogy valami miatt a vánszorgás a kedveltebb jármódjuk és csak ritkán ragadtatják magukat arra, hogy hatalmasakat ugorjanak. De – merül fel a kérdés – miért is tölti valaki vánszorgással az időt, amikor helyette nagy ugrásokkal is közlekedhet? Nem lenne úgy sokkal gyorsabb? Nem lenne úgy sokkal logikusabb? Nos, a nyelvtanulásban a béka mozgásmintája egy fontos törvényszerűségre mutat rá.
Egy jó tollasedző már az előtt megmondja, hogy rossz technikával ütöd a labdát, mielőtt még ütésre emelnéd az ütődet. Hogyan csinálja? A jó edző tudja, mi kell ahhoz, hogy az ütésed eredményes legyen, ugyanakkor észre veszi mindazokat nüanszokat, amik kioltják az ütésed erejét vagy pontosságát. Ha azonban a hibás mozdulatsor benned van, akkor kőkeményen meg kell dolgoznod azért, hogy “kidogozd” magadból a hibás mintát és a jó mintával helyettesítsd. A nyelvtanulásban sincs ez másképp.
A nyelvtanulás során tisztán érzékelhető az az időszak, amikor masszívan haladunk, fejlődünk. Ugyanilyen egyértelműen érezzük, amikor lelassulunk és szenvedünk. Ez az ún. plató. Ezzel kapcsolatban egy részletes videót találsz itt: a szuper momentum. Ezekben a helyzetekben kell leginkább kitartanod. Ez a “pain”, vagy a küzdelmes része a tanulásnak. De hogyan juthatunk túl ezeken a nehéz szakaszokon?
A nyelvtanulás elsősorban nem nyelvi adatok memóriában tárolásáról szól. Ha így lenne, akkor egy adattároló megoldaná a problémánkat. A nyelvtanulás során készségeket alakítunk ki, vagy hibás gondolkodásmódot alakítunk át a nyelv segítségével. Hadd adjak pár példát: Ha például egy tanuló mindig is a szemével tanulta a nyelvet (olvasva, írva), akkor ő komoly hátrányt szenved az életben, ami elsősorban hallás – és beszédközpontú. Vagy ha egy tanuló soha nem tanulta meg, hogy a kommunikáció kétoldalú, mert azt tanították neki, hogy csak nyomni kell a beszédet ahhoz, hogy jó legyen, akkor ez a tanuló komoly hátrányt szenved az életben, ahol a hallgatás legalább annyira fontos, mint a beszéd.
A tanulás fejlődési pályája nem egy állandóan felfelé ívelő pálya. Legalábbis nem így érzékeljük. A tanulás kezdeti szakaszában a tanuló látványosan fejlődik. Aztán valahol elérkezik a plató. Egy olyan pillanat, ahol az idő telik, a munkáját beleteszi, küzd, de látszólag semmi nem történik. Ez a “super-momentum”.
Mit kezdene egy angol tanár egy csomó nepáli tanulóval, akik idősek, nem beszélnek angolul, nem értik az angolt és ezen felül nem ismerik a betűket sem! Mi az az egyetlen eszköz, amivel ezek az emberek megtaníthatók arra, hogy angolul beszéljenek? Videó itt.
1665. április 12. Az első regisztrált áldozata a londoni pestisnek, Rebecca Andrews. Az elkövetkező két évben 100,000 londoni hal meg a járvány következtében, ami az akkori populáció 20%-át tette ki. A tehetősebbek elhagyják a várost, a vezetés mindent megpróbál: irtják a kutyákat, a macskákat és a patkányokat, mivel a baktérium hordozója a rajtuk élősködő bolha. A macskák irtása azonban csak olaj a tűzre, hiszen ezek az állatok szabályozzák a patkányállományt. De honnan jött a pestis? És hogyan lehetett volna megelőzni a járványt? A bubópestis kórokozója a hajókról a városba jutó állatokon keresztül érkezett, valószínűleg a távol-keletről. A betegséget nem az állatok terjesztették, hanem a rajtuk lévő élősködők. Ma már tudjuk: a megoldás a higiénia és a kontroll. A nyelvoktatásban és nyelvtanulásban is van egy elem, amit úgy irtanak a tanárok, mint a nagy pestis idején a kutyákat és macskákat, de a problémát nem a gyökerénél támadják. Ez az elem a hibázás.